Minden készen áll arra, hogy beinduljon az AUTORAIL Kft életében döntő fontosságú esemény. A tervezők és kivitelezők az utolsó egyeztetéseket végzik annak a szervízépületnek a tervein, amelyet a szándékok szerint 2011 első negyedévében adnának át. Ezzel lehetővé válna, hogy egy új, modern, az ügyfelek igényeit jobban kiszolgáló, gazdaságosabban működtethető telephelyen folytassa tovább a társaság a munkáját.
Az idei sorban a harmadik év, hogy a 2010-ben Londonban megrendezett, nagyhírű Motor Transport Awards díjátadáson a DAF CF85 kapta az "Év flottateherautója" címet. A Motor Transport nevű szaklap által odaítélt Motor Transport Awards díjak a szállítóipar legrangosabb elismerésének számítanak az Egyesült Királyságban.
Már a DAF 6,7 literes PACCAR GR motorjából is készül az EEV (Enhanced Environmentally Friendly Vehicles, azaz "fokozottan környezetkímélő járművek") emissziós szabványoknak megfelelő verzió: ezzel a DAF az első teherautó-gyártó, amelynek teljes motorválasztéka kapható ilyen rendkívül alacsony károsanyag-kibocsátású változatban. Az EEV-járművek részecske kibocsátása 33 százalékkal kisebb a jelenleg érvényben levő Euro-5 határértéknél. A 12,9 literes PACCAR MX motor számos változata már koromszűrő nélkül is megfelel az EEV-szabványnak.
A bíráló bizottság nagyra értékelte a PACCAR-motorok tartósságát, hatékonyságát és környezetkímélő tulajdonságait
2010. május 12., Bellevue, Washington állam - A PACCAR mai bejelentése szerint a PACCAR MX 12,9 literes dízelmotor megkapta az amerikai Környezetvédelmi Hivataltól (EPA) a tanúsítványt arra vonatkozóan, hogy megfelel a 2010-es károsanyag-kibocsátási normáknak. Az EPA 2010-es emissziós előírásai teljesítéséről szóló tanúsítvány birtokában a PACCAR MX motor mostantól beszerelhető a Kenworth és Peterbilt teherautókba Észak-Amerikában.
A DAF tavaly rekordszintű piaci részesedéseket ért el annak ellenére, hogy 2009 az egyik legnehezebb év volt a közúti fuvarozás és a haszonjármű-ágazat történetében. A nehéz kategóriás (15 tonna feletti) teherautók piacán 14,8 százalékos a cég részesedése az Európai Unióban, az eladott járművek száma alapján pedig stabil harmadik helyet szerzett az európai haszonjármű-gyártók között. Az Unióban 19,8 százalékos részesedésével első a vontatók piacán.
A DAF Trucks N.V. anyavállalata, a PACCAR Inc. mai bejelentése szerint 2010. április 1-jei hatállyal Harrie Schippers lett a DAF Trucks N.V. elnöke. Schippers, aki 1986 óta dolgozik a DAF-nál, Aad Goudriaant váltja az elnöki poszton, Goudriaan ugyanis megválik a cégtől, hogy máshol folytassa karrierjét.
A DAF Trucks anyavállalata, a PACCAR mai bejelentése szerint idén nyártól a Kenworth- és Peterbilt-teherautók is kaphatók lesznek PACCAR MX motorral. A PACCAR MX motor kategóriájában a legkedvezőbb teljesítményt, megbízhatóságot és fogyasztást nyújtja a Kenworth- és Peterbilt-járművek tulajdonosainak az egész világon.